A Ráckevei, a Gödöllői és a Budaörsi kistérségből jelentkeztek a legtöbben
Február 15-éig adhatják be jelentkezésüket azok, akik 2017 szeptemberétől valamely felsőoktatási intézmény hallgatójaként szeretnék folytatni tanulmányaikat. Tavaly ősszel csaknem tízezer Pest megyei diák kezdhette meg tanulmányait a választott egyetemen vagy főiskolán. A legnépszerűbb intézmény már évek óta az ELTE,
de sokan érdeklődnek a Budapesti Gazdasági Egyetem iránt is, amellyel a megyei önkormányzat 2016 tavasza óta működik együtt.
Egy évvel ezelőtt több mint 15 ezer középiskolát végzett Pest megyei lakos gondolta úgy, hogy megpróbál a diplomaszerzés rögös útjára lépni, s kétharmaduknak ez sikerült is. A pótfelvételi eljárása során még további 1145 jelentkezőt regisztráltak, akik közül 747-en jártak sikerrel. Az elmúlt tíz évben a felsőoktatásba jelentkezők 12-14 százalékát adták a Pest megyei diákok, s ez az arány a tavalyi esztendőben volt a legmagasabb. A felsőfokú képzésben részt vevők számát tekintve megyénk kiemelkedően teljesít, több főiskolai, egyetemi hallgatót ad a terület, mint a teljes Közép-, Nyugat- vagy Dél-Dunántúl, illetve Észak-Magyarország. A témával kapcsolatos statisztikák kistérségi bontást alkalmaznak. Ezek alapján elmondható, hogy tavaly a legtöbb jelentkezőt a Ráckevei, a Gödöllői és a Budaörsi kistérség adta, s e területekről nyertek felvételt a legnagyobb számban. Természetesen érdemes a lakosok számának figyelembevételével
is megvizsgálni ezeket az adatokat. Ennek tükrében bizony részben változik az élmezőny: Budaörs térsége megmarad a legjobbak között, ám mellé a Pilisvörösvári és a Szentendrei kistérség kapaszkodik fel a jelentkezők arányát nézve, a felvettek esetében pedig Szentendrét és a környező településeket Dunakeszi térsége előzi meg hajszálnyi különbséggel. A legkevesebb jelentkezőt a Szobi, az Aszódi és a Dabasi kistérség területéről regisztrálták, a felvettek számát tekintve is ők a sereghajtók. Az Aszód környéki települések esetében ezt részben a lakosság kisebb száma is indokolja, azonban Szob és Dabas térsége a lélekszám figyelembevétele mellett is a leggyengébben teljesítő régiók. Mellettük még a Nagykátai kistérség az, ahol a leglanyhább a továbbtanulási hajlandóság a megyében, de nem áll jól ilyen szempontból Gyál, Cegléd és Monor környéke sem.
Programtervezést és turizmus-vendéglátást akartak a legtöbben tanulni
A legtöbb jelentkezést évek óta az Eötvös Loránd Tudományegyetem képzéseire adják be, ez országos tendencia. Emellett a Budapesti Gazdasági Egyetem és a Szent István Egyetem volt tavaly a legnépszerűbb a megyei diákok között. A BGE és a Pest Megyei Önkormányzat tavasszal egyébként együttműködési megállapodást is kötött, amely a Pest megyei és székelyföldi gasztronómiai értékek gyűjtése, a turisztikai és gazdasági fejlesztések terén valósulhat meg. A térség tanulói elsősorban Közép-Magyarországon képzelik el egyetemi, főiskolai éveiket, a Szegedi és a Pécsi Tudományegyetem tudott csak felkapaszkodni a legnépszerűbb tíz intézmény közé 2016ban. A budapesti intézmények mellett a váci Apor Vilmos Katolikus Főisko
la, a Gödöllőn is több kart működtető Szent István Egyetem, s a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Piliscsabára kihelyezett képzései is várják a jelentkezéseket. A gazdaságtudományok, a műszaki terület és a pedagógusképzés a legnépszerűbbek a képzési területek közül, ezen belül tavaly az ELTE programtervező informatikus, valamint a BGE turizmus-vendéglátás képzésére szerettek volna beiratkozni a legtöbben. A jelentkezők között több hölgyet találunk, 2016-ban 1700-zal több nő vett részt a felvételi eljárásban, mint férfi, a felvettek között már csekélyebb a különbség, de így is megközelíti az ezret. Az aspiránsok többsége 19 éves, őket a 20-21 éves korosztály, illetve a 27 év felettiek követik.
Pásztor Diána
Még nem érkezett hozzászólás!
Legyen Ön az első!