A 2014-ben, a városvezetés által kidolgozott gazdasági program több célkitűzése a megvalósítás küszöbén áll.
Kategória:
Berendezési tárgyak, szerszámok, viseletek
Nagytarcsa falumúzeuma 1960-tól őrzi és tárja az érdeklődők elé a község gazdag történeti és néprajzi emlékeit.
Harmincmillió forintból újult meg a zsámboki Kacó Óvoda főzőkonyhája
A nagyrészt pályázati forrásból megvalósított felújítást az épület állapotának leromlása, az akadálymentesítés hiánya és a korszerűtlen eszközök tették szükségessé.
Bővítik és felújítják a dunakeszi szakrendelőt
A Budapesten és a főváros agglomerációjában történő egészségügyi fejlesztés részeként kétmilliárd forintból újul meg a dunakeszi szakrendelő.
Újhartyánban több mint 700 új munkahelyet hoz létre a REHAU-Automotive
Új autóalkatrész-gyártó üzemet épít Újhartyánban a svájci tulajdonú REHAU-Automotive Kft.. A beruházással 727 új munkahely jön létre − jelentette be Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter.
A Homokhátság fejlesztése közös feladatokat jelent
A Duna-Tisza Közi Homokhátsági Térségi Fejlesztési Tanács február 14-én tartotta ez évi első ülését a Bács-Kiskun Megyei Megyeháza épületében. A Tanács Csongrád, Pest és Bács-Kiskun megye önkormányzatának és közgyűlésének részvételével alakult meg 2012-ben.
Nagyteremben rendezhetik majd a városi ünnepségeket
Aszód város idei fejlesztési tervei között az új művelődési ház kialakítása a legnagyobb feladat.
Paraatléták a Megyeházán
Csapatértekezletet tartott Pest Megye Önkormányzatának Közgyűlése a Magyar Paralimpiai Bizottság (MPB) atlétika szakágának február 8-án.
Tudatosan akarnak alakítani a környezetükön
A Pandal Egyesület 2002 nyarán alakult. Akkor döntően egy baráti társaságból, illetve a családtagokból épült fel a csapat.
Hatmilliárd forint jut a Pest megyei egészségügyi intézmények fejlesztésére
Hatvan Pest megyei, önkormányzati tulajdonú egészségügyi alapellátást nyújtó intézmény nyert el több mint 6 milliárd forintot intézményi infrastruktúrájának és szolgáltatásainak fejlesztésére, korszerűsítésére. A Nemzetgazdasági Minisztérium Pest megye fejlesztését szolgáló programjának harmadik felhívására a túl sok beérkező pályázat miatt az eredeti támogatási keretösszeget megemelték 1,3 milliárd forinttal − közölte Rákossy Balázs európai uniós források felhasználásáért felelős államtitkár az MTI-vel.
Elkezdhetik tervezni a váci színház felújítását
Húszmillió forinttal támogatja a kormány a váci Dunakanyar Színház felújításának tervezési munkálatait – jelentette be Rétvári Bence, az Emberi Erőforrások Minisztériumának parlamenti államtitkára a teátrumban tartott sajtótájékoztatón.
Megújul a nagykőrösi szakkórház
Négyszázötvenhatmillió forint állami és uniós forrásból megújul a Nagykőrösi Rehabilitációs Szakkórház és Rendelőintézet. Ónodi-Szűcs Zoltán, az Emberi Erőforrások Minisztériuma egészségügyért felelős államtitkára a Pest megyei településen tartott sajtótájékoztatón emlékeztetett arra, hogy soha ekkora fejlesztést nem látott még a Közép-magyarországi régió.