Kerek évfordulóra emlékezett a város egyik legrégibb intézménye, amely az Aranykapu Bölcsőde nevet az önkormányzati önerőből és európai uniós pályázatból 2008-ban épített épület átadásakor kapta. A 60. születésnap alkalmából tartottak ünnepséget, amelyre a bölcsőde régi dolgozóit is meghívták.
Az országban csaknem 800 „klasszikus” bölcsőde működik. Ez a szám a mini-, a családi és a munkahelyi bölcsődékkel együtt megközelíti az 1800-at. Pest megyében, egy kompenzációs forráskeretnek köszönhetően rövidesen 5 milliárd forint jut bölcsődefejlesztésre. Nemrégiben változott a bölcsődék támogatási rendszere: az óvodákhoz hasonlóan már nem a normatíva, hanem a feladatellátás alapján támogatja az állam a fenntartásukat. A bölcsődei dolgozók bére mintegy 50 százalékkal növekedett az elmúlt időszakban, és bővült a módszertani képzések palettája is.
Sztán István polgármester arról beszélt az ünnepi eseményen, hogy az állam a bölcsődék működtetését ismét fontosnak tartja, és igyekszik az önkormányzatokat segíteni ezen intézmények fenntartásában, illetve újak építésében. Aszód 60 esztendőn keresztül folyamatosan vállalta a legkisebb csemeték napközbeni ellátásának feladatát, s a város első embere ezen évforduló alkalmából elismerő oklevelet nyújtott át az Aranykapu Bölcsőde kollektívájának, megköszönve áldozatkész munkájukat.
fotó: Rácz Zoltán
Még nem érkezett hozzászólás!
Legyen Ön az első!