INTERJÚ RUDOLF PÉTER KOSSUTH-DÍJAS SZÍNMŰVÉSSZEL
Első nagyszínházi szerepét a Szentivánéji álomban kapta, ma már túl van a hetvenedik premierjén. Első színházi rendezése Osborne Dühöngő ifjúsága volt, az első filmrendezése pedig az azóta kultfilmmé lett Üvegtigris I. Első kérésre vállalta az alábbi beszélgetést…
− Gyermekkorát a Pest megyei Őrszentmiklóson, Vácdukán és Vácon töltötte. Kérem, meséljen ezekről az évekről.
− Sokan hiszik rólam, hogy pesti vigéc vagyok, – ezzel szemben falun töltöttem az első öt évemet, és amikor édesapámat, meglehetősen fiatalon, kinevezték a váci művelődési ház igazgatójának, a városba költöztünk egy szövetkezeti lakásba. Vácon éltünk egészen 13 éves koromig, majd Óbuda következett, a nagyszüleim lakása. Az első gyermekkori emlékem, ahogy édesanyám a mosógépbe rakja a játék mackómat az őrszentmiklósi szolgálati lakás verandáján. Számomra borzalmas látvány volt, amint a forgó förgeteg elnyelte szegény macit. De hál’ isten, ez volt a gyerekkorom legmegrázóbb élménye. Szüleim megszállott tanáremberek voltak és maradtak. Máig az ő értékrendjük határozza meg a lépéseimet, persze gyermekkoromban a háttérben ott volt még egy nagy dumás exfocista melós nagyapa és egy bohém színész-rendező dédnagyapa is. Nem vettem észre, hogy nyomorgunk. Ezt zseniálisan titkolták a szüleim. Csodás gyerekkorom volt. Rengetek kirándulás, sok foci, szavalóversenyek. Önbizalom növelő idők voltak, csordultig voltam ambícióval. Majd’ kiestem a padból, oly igyekezettel jelentkeztem a tanórákon. Talán csak azért nem utáltak meg a többiek, mert elég sok gólt lőttem az iskolaudvaron.
− Édesapja magyartanár, édesanyja drámapedagógus. Egyenes út vezetett a színészi pálya felé?
− Mindig is szerettem szerepelni, már az oviban szavaltam. Az iskolai ünnepségeken, persze, a szüleim igyekeztek minőségi verseket adni a kezembe. Édesanyám irodalmi színpadokat szervezett, s én ott sertepertéltem körülötte, sőt a művház életébe is „betagozódhattam”, mint az igazgató úr kisfia. Rengeteget jártam moziba. Nemrég játszottam Vácon a Kövek a zsebben című előadásban. Megrendítő időutazás volt a számomra. Szóval igen, sejthető volt, hogy ide lyukadok ki, erre a pályára. Igaz, engem mindig is több minden izgatott egyszerre. Ez máig jellemez. Ennek minden előnyével és hátrányával együtt.
− Rengeteg színpadi és közel ötven filmszerep, színházi rendezések, és persze filmek, a három Üvegtigris és a Kossuthkifli. Adna egy rövid áttekintést pályája legfontosabb állomásairól?
− 1983-ban végeztem a Színház és Filmművészeti Egyetemen, ahol Marton László és Valló Péter osztályába jártam. Beszédet Montágh Imre tanított, drámairodalmat Hegedűs Géza bácsi – szóval jó kezekben voltam. Imádtam a sulit, az osztályt, az egész évfolyamot! A vígszínházi tanári kar szinte automatikus vígszínházi szerződést hozott hetünknek. Beépülni az akkori Vígbe óriási megtiszteltetés volt, és így, hogy „csapatban” érkeztünk – jóval könnyebb is. Sokat tanultam, de a színészi habitusomból adódóan mindig volt bennem valami hiányérzet. Ehhez képest közel két évtizedet töltöttem el a Vígszínházban. Marton Laci bíztatására a 90-es évek elején elkezdtem rendezni is. A film, a rádió, a televízió, a szinkronstúdió mind-mind megtalált engem. Már a főiskolás évek alatt rengeteget dolgozhattam. Fel sem fogtam akkor, hogy milyen szerencsés vagyok. A Cha-cha-cha, az első filmem nagy közönségsiker lett, a Szerencsés Dániel pedig nemzetközi díjakat is hozott, a Jób lázadása pedig az Oscarra jelölt legjobb öt külföldi film között volt. Manapság egy ilyen sorozat után köpni-nyelni sem tudnék örömömben. Nem igazán tudom röviden összefoglalni az elmúlt évtizedek történetét.
− Akkor próbálkozzunk a „távirati stílussal”…
− Rendben. 18 vígszínházi év után lettem szabadúszó. Megfordultam vidéki színházakban, szerepeltem tévésorozatokban, rendeztem filmeket, televíziós sorozatot. Felolvastam hangoskönyveket. Három éven át művészeti vezetője voltam az Új Színháznak. És persze a legfontosabb: háromgyerekes családapa lettem. Ráadásul az is megadatott nekem, hogy több fontos munkában dolgozhattam együtt a feleségemmel, Nagy-Kálózy Eszterrel. Összességében élveztem ezt a pörgést, még akkor is, ha tudtam, hogy ennek komoly ára van. Ha maradok a Vígben, a drámairodalom sok jelentős szerepét eljátszhattam volna. Elszerződésemkor volt tanárom és mentorom, egyben igazgatóm, Marton László figyelmeztetett: „ez a szabadpiac a humorodra lesz vevő, és kevesebbet tudsz majd megfogalmazni éned másik oldalából”. Persze rajtam áll, hogyan sáfárkodom a következő években a lehetőségeimmel.
− Számos szakmai elismerésben, állami díjban részesült. De hogyan lesz egy színész a MOB fair play-díjasa?
− Erre igazán azok tudnának válaszolni, akiknek a díj kapcsán eszükbe jutottam. Mindenesetre nagy megtiszteltetés, hiszen egy fair play-díj az emberi hitelességről szól. Márpedig az említett szülői háttér legfontosabb elvárása a tisztesség volt, akár a sikeresség rovására. A sport pedig mindig fontos volt az életemben, ez köztudott rólam. Büszke vagyok a MOB kitüntetésére.
− Néhány szabadúszó évet követően tavaly a Centrál Színházhoz szerződött. Milyen feladatok várnak önre a most kezdődő színházi évadban?
− Régen vártam ennyire az évadkezdést! Természetesen játsszuk tovább a repertoárt, s az Albee-darab, a Nem félünk a farkastól különösen fontos számomra. Tavaszra pedig valószínűleg elkészül egy színdarab, melyet a Centrál számára, „ránk ír” egy nagyszerű szerző. Azért nem árulok el konkrétumokat, mert amíg nincs az ember kezében a mű, addig ne beszéljen róla, ráadásul babonás is vagyok. Hamarosan a mozikba kerül két, számomra fontos film, a Sándor Pál rendezte Vándorszínészek, és Török Ferenc filmje, melynek valószínűleg Hazatérés, 1945 lesz a végleges címe. Dolgozom egy saját könyvön, és reggelente futok Manci kutyánkkal a budai hegyekben…
(fotó: A Nem félünk a farkastól című darabban, Básti Julival)
Névjegy
1959. október 15-én született Budapesten. 14 éves koráig a Pest megyei Őrszentmiklóson, Vácdukán és Vácon élt. Kossuth- és Jászai Mari-díjas kiváló művész, színész és rendező. Felesége Nagy-Kálózy Eszter színésznő. Három felnőtt gyermekük van.
Még nem érkezett hozzászólás!
Legyen Ön az első!