A rászorulók segítése kötelesség
A hazai szociális ellátórendszer meglehetősen szerteágazó. Bizonyos ellátások az időskorúakat érintik, mások a megváltozott munkaképességűeket, a fogyatékkal élőket, megint mások a gyermeket nevelő nehezebb sorsú családokat.
A jogszabályok gyakori változásán túl az is nehezíti az érintettek tájékozódását, hogy az ellátások igénylése és azok megállapítása különböző szervek hatáskörébe tartozik.
Mint megtudtuk, az EMMI irányításával működő Szociális és Gyermekvédelmi Főigazgatóság az országban összesen 112 bentlakásos intézmény és azok telephelyeinek fenntartói feladatait látja el, amelyek közül 66 szociális, 39 gyermekvédelmi, öt vegyes (szociális és gyermekvédelmi is) és két egyéb típusú intézmény. A Szociális és Gyermekvédelmi Főigazgatóság Pest Megyei Kirendeltsége a megyében hét szociális és két gyermekvédelmi intézmény fenntartói feladatát végzi el. Az ezen intézményekben elhelyezettek száma megközelíti a kétezret, 2017-es költségvetésük pedig meghaladja a 4,6 milliárd forintot.
A szociális gondoskodásra szorulók ellátására a rendszerváltás előtt kizárólagos jogot formált az állam, néhány kivételtől eltekintve csak állami intézményekben volt lehetőség szociális ellátás igénybevételére. Az utóbbi évtizedekben azonban más társadalmi szereplők, így civil szervezetek is bekapcsolódtak a szolgáltatási rendszerbe. Pest megyében − tevékenységi besorolásuk alapján − hozzávetőlegesen 300 civil szervezet foglalkozik szociális ellátással. Az ágazat fontos szegmensét alkotó szociális ellátás és szolgáltatás területén meghatározó szerepük van az alapvető közösségi igényeket, szükségleteket megjelenítő és kielégítő öntevékeny szervezeteknek is.
Megyénkben egyébként megtalálható a hazai szociális ellátórendszer teljes spektruma. Az ellátórendszer intézményei azonban még így is telítettek. Ez egyértelműen jelzi: további kapacitások szükségesek a felmerülő igények kielégítésére. A probléma egyik kiindulópontja azonban az, hogy nincsenek egyértelmű adatok, illetve felmérések a szükségletekről. Ez azt eredményezi, hogy azokon a településeken, ahol szociálisan érzékenyebbek a döntéshozók, és/vagy erősebb döntéshozói támogatással rendelkeznek egyes szociális területen dolgozó szakemberek, és/vagy valamely civil szervezet lobbitámogatást szerez egy adott ellátási formára, ott történnek fejlesztések, olykor akár a tényleges szükségletek jellegétől és térbeli megjelenésétől is függetlenül.
Az egyes településeken – állami normatívából és önkormányzati forrásokból − működő alapszolgáltatási központok szociális étkeztetést, házi és jelzőrendszeri segítségnyújtást, családsegítést, nappali ellátást és gyermekjóléti szolgáltatást egyaránt biztosítanak.
Meg kell jegyeznünk azonban, hogy – némiképp leegyszerűsítve – mivel a települések saját felelőssége az alapellátások biztosítása, a megyéé pedig a szakellátásoké, bizonyos ellenérdekeltségek is megjelenhetnek a rendszerben. Mindehhez hozzáadódik még a civil és forprofit szektor – egyébként üdvözlendő, e megközelítésben azonban a helyzetet tovább bonyolító – jelenléte. A piaci szereplők ugyanis a megtérülő vállalkozásokra kaphatóak – a szociális területen elsődlegesen az idősotthonok építésére és működtetésére –, a civilek pedig inkább egy-egy speciális, kiemelt, lehatárolható célcsoportra összpontosítanak, semmint a széles kört érintő, klasszikusnak tekinthető alapellátásokra. E képlet Pest megye vonatkozásában is érvényesnek tekinthető.
A 2015-ös jogszabályi változások óta a Pest megyei önkormányzatok többsége kibővítette a segélyezésre vonatkozó rendeleteit, tehát több pénzt fordítanak e célra, ráadásul sokkal differenciáltabban. Persze, ahány önkormányzat, annyiféle gyakorlat, ám az mindenképpen elmondható, hogy összességében az önkormányzatok bővítették a segélyezési lehetőségeiket.
Még nem érkezett hozzászólás!
Legyen Ön az első!