A több mint ötvenéves, korszerűtlen egészségügyi rendelő épületét felújították Hévízgyörkön. Nyertes pályázatuk tette lehetővé, hogy kicseréljék a tetőt, a nyílászárókat, és szigeteltessék az épületet.
A helyi önkormányzatokért felelős miniszter az államháztartásért felelős miniszterrel közösen pályázatot hirdetett az önkormányzati feladatellátást szolgáló fejlesztések támogatásra.
2016-ban született az önkormányzati határozat: „Hévízgyörk Község Önkormányzat Képviselő-testülete úgy döntött, hogy az önkormányzati feladatellátást szolgáló fejlesztések támogatására az egészségügyi rendelő felújítására, korszerűsítésére pályázatot nyújt be, melynek összege a tervezői költségbecslés alapján bruttó 31 581 140 Ft. A Képviselő-testület az 1 581 140 Ft önerőt a 2016.évi tartalékkeret terhére biztosítja.”
A pályázaton az önkormányzat 2016 augusztusában sikeresen szerepelt. Az önkormányzat tulajdonában álló épület tetőszerkezetét, nyílászáróit kicserélték, az egész épület falazatát és a födémet szigetelték, kicserélték a villanyhálózatot, és a két váróterem padlózata új burkolatot kapott. A beruházással az épület hőtechnikai adottságai nagymértékben javultak, ennek köszönhetően a rezsiköltségek 30 százalékkal csökkenni fognak.
2017-ben a külső megújulást követően a testület úgy határozott, hogy további fejlesztéseket hajt végre a korszerű egészségügyi ellátás érdekében. Ezért a Pest megye Területfejlesztési Koncepciója 2014-2030 és Pest megye Területfejlesztési Programja 2014-2020 megvalósításához nyújtandó célzott pénzügyi támogatás keretein belül az épület gáz- és fűtéshálózatát korszerűsíti, illetve a gazdaságos működés érdekében napelemes rendszerrel látja el az épületet. A pályázat keretein belül megújulnak a belső terek új burkolattal, és a vizesblokkokat is felújítják. A parkoló szintén új burkolatot kap. Az önkormányzat ezekre a munkálatokra 27 511 544 Ft támogatást nyert el, melyet 1 447 976 Ft önerővel kell kiegészítenie. A beruházás jelenleg is folyik, a fő munkálatok már április elején befejeződtek, míg a parkoló kialakítása nyár végére készül el.
Még nem érkezett hozzászólás!
Legyen Ön az első!