Dunakeszin tartották az Országos Bírósági Hivatal − a Dunakeszi Járásbíróság épületét érintő − építészeti tervpályázatának ünnepélyes eredményhirdetését.
Azért választották a Dunakeszi Járásbíróság régi épületét a díjátadó ünnepség helyszínéül, hogy megmutassák, honnan indult és hová tart az épületfejlesztés. Az építészeti tervpályázat révén hamarosan méltó környezet fogadja majd az ügyfeleket.
A tervpályázat mérföldkövet jelent a bírósági épületfejlesztések terén. Egy XXI. századi mintaépületet alakítanak ki a korszerű, ügyfélbarát bíróság szemléletét szem előtt tartva.
A létszámbővítés révén ma már 45 fővel működik a bíróság, így igazán aktuálissá vált a kollégák számára a méltó munkakörülmények kialakítása. A tervpályázat segítségével az ügyfeleket ugyanolyan jó körülmények fogadják majd Dunakeszin is, mint más bíróságokon.
I. díjban részesült a 13-as sorszámú pályamű (amely a fotón látható).
Az OBH a Magyar Építész Kamarával együttműködve 2018 májusában írt ki építészeti tervpályázatot a Dunakeszi Járásbíróság és Járási Ügyészség új épületének tervezésére. A felhívásra 27 pályamű érkezett, melyeket az építészekből, építőmérnökökből és a Dunakeszi Járásbíróság jogász képviselőjéből álló bíráló bizottság plenáris ülések keretében értékelt. A Magyar Építészeti Kamara sikeresnek ítélte a pályázatot. Nyitott és magas színvonalú verseny volt, a szakmai fórumokon több ezren tekintették meg magát a kiírást is.
Még nem érkezett hozzászólás!
Legyen Ön az első!