A főút tavaly elkezdett fejlesztésében elsőként a Cegléd melletti szakasz ért célba, a Colas kivitelezésében 8,1 km négysávossá vált.
Átadták az M4-es Ceglédbercel és Cegléd közötti szakaszát. A 8,1 km-es gyorsforgalmi útszakasz az Üllő és Cegléd közötti 44 km-es útépítési projekt része. Ennek az Albertirsa és Cegléd közötti 14 km-es ütemét a Colas Út, a Colas Hungária Zrt. és a Colas Közlekedésépítési Kft. konzorcium kivitelezi, 20,48 milliárd forintból.
A most elkészült és forgalomba helyezett 8,1 km-en a beruházó NIF Zrt. projektleírása szerint a terelések miatt kialakuló hosszú járműoszlopok jobban eloszlanak majd, megszűnik a torlódás és csökken a balesetveszély. A teljes Üllő−Cegléd útszakasz hat települést tehermentesít az átmenő forgalom alól. A kivitelező az idén még 5 km útszakasz átadását tervezi.
Az M4-es Albertirsa és Cegléd közötti 14,4 kilométeres II. szakaszán négy külön szintű csomópontot alakítanak ki, egy meglévő felüljárót kiszélesítenek és egy meglévő aluljárót felújítanak. A projekt részeként négy új aluljáró épül, valamint Ceglédnél egy meglévő töltőállomást komplex pihenővé alakítanak át.
A projekt során 1,3 millió köbméter földet mozgatnak meg. A munkákat a kivitelező szakaszosan végzi, hogy ne terhelje túl a nagy forgalmú közutat. Az ország egyik balesetveszélyes útja újul meg és válik biztonságosabbá a beruházással.
Az M4-es nyugati részén, az Üllő és Cegléd közötti 44 kilométer kivitelezése tavaly áprilisban kezdődött − ez volt az M4-es átfogó fejlesztésén az első alapkőletétel.
Az M4-es további szakaszai így állnak:
◾Cegléd és Abony között idén márciusban volt az alapkőletétel;
◾Abony és Törökszentmiklós között már keresik a kivitelezőt a négysávos út elkészítéséhez.
(forrás: www.pestmegye.hu)
(fotó: Bernát Benjámin)
Még nem érkezett hozzászólás!
Legyen Ön az első!