Évi kétszázezer látogatója van a Veresegyházi Medveotthonnak

Évi kétszázezer látogatója van a Veresegyházi Medveotthonnak

Farkaskölykökkel is lehet játszani a Veresegyházi Medveotthonban, amelyet évente kétszázezren keresnek fel. A Közép-Európában egyedülálló medveotthon 2009-ben kapott állatkerti minősítést.

A Veresegyházi Medveotthon hétvégéken lehetőséget biztosít arra, hogy a legbátrabb látogatók testközelből is megismerjék az állatkertben élő két kisfarkast, Mirát és Lobot. Szombaton és vasárnap délelőtt 11 és 12 óra között tízen – két csoportban – eltölthetnek egy kis időt a farkasok kifutójában. A programon való részvételhez előzetes regisztráció szükséges.

Az öt és fél hektár területen kialakított Veresegyházi Medveotthon Közép-Európa egyetlen ilyen jellegű intézménye, mely az Állatvédő Világszervezet (WSPA) és a veresegyházi önkormányzat összefogásával jött létre. Közel féléves munkával vált a kijelölt terület a medvék fogadására alkalmassá, s így 1998-ban Gödöllőről áttelepítették az addig rosszabb körülmények között élő macikat. A terület kialakításánál fontos szempont volt, hogy a látogatók az állatokat teljesen biztonságosan, testközelből, azok zavarása nélkül láthassák. A medveotthonban élő állatok fajtája és egyedszáma folyamatosan változik, hiszen az ország minden részéről fogadnak be állatokat magántartásból, de más hazai állatkertekből, sőt külföldről is. A medveotthon hamar ismertté vált, évi 200 ezer látogatója van, s 2009 őszén megkapta az állatkert-minősítést.

2000 nyarán farkasok befogadására is alkalmas kifutóval bővült, mára 29 farkas lakja. A három itt élő farkasfalkának egy 120 négyzetméteres, két méter mély mesterséges tó és közel másfél hektáros erdős terület biztosítja a természetes élőhelyükhöz hasonló körülményeket. 2010-ben mosómedvék és ormányos medvék költöztek egy új kifutóba. Az otthonban két rénszarvas is él.

Említésre méltó a megfigyelhető madárvilág is. Nagy élmény közvetlen közelről szemlélni a gyülekező, köröző hollókat, varjakat, egerészölyveket, vércséket, szarkákat. Nagy a nyüzsgés, különösen etetőidőben.

A védőrendszerrel körbekerített területen a medvék számára tizenkét, szűk bejáratú, de öblös barlang, valamint két, egyenként 160 négyzetméteres tó készült, ami az ivóvizüket és a játék lehetőségét is biztosítja számukra. A macik kifutójához tartozó erdős terület pedig a fára mászás, a rejtőzködés és a hűsölés örömét nyújtja.

A medveotthon területe folyamatosan épül-szépül, változik. Napjainkra már egy kihagyhatatlan idegenforgalmi látványossággá vált, Budapesttől mindössze 25 km-re. Szórakozási lehetőségeit is bővíti, így a gyermekek a park területén találnak játszóteret, kismozdonyt, látványliftet, tudnak macis érmét sajtolni, és talán a legfontosabb, hogy saját kezükkel, fakanálból etethetik meg mézzel a mindig éhes macikat.

Még nem érkezett hozzászólás!
Legyen Ön az első!

Hozzászólás írása

*