„A városnak és a gyülekezetnek is felelősséggel tartozom…”
Kategória: Közélet
Régiónk kapu lehet Kelet-, Délkelet-Európa és a Távol-Kelet felé
Kiemelkedő vállalkozói aktivitás megyénkben.
Közel tízezren iratkoztak be a felsőoktatásba
Gazdaság, technika, oktatás: így felvételizett Pest megye
Számos Pest megyei fiatal először kóstol bele a főiskolai, egyetemi szorgalmi időszakba 2016 szeptemberében. A korábban megszokott témazárók helyett immár zárthelyiken kell bizonyítaniuk a tanulóból hallgatóvá avanzsálóknak. A közoktatás gondoskodó, odafigyelő attitűdjét felváltja egy önállóbb, felelősségteljesebb hozzáállást követelő rendszer. Régiónkból ebbe a kalandba idén összesen 9727 diák vágott bele.
Mezítlábas park a dabasi óvodában
Mai világunkban egyre nehezebb közösségeket megmozgatni, szinte a semmiből teremteni valamit, mégis van erre esély. Ennek ékes bizonyítéka a dabasi példa, ahol a szülői összefogás eredményeként egy mezítlábas parkot építettek a gyermekeknek.
Ceglédi az Év Családja Pest megyében
Hat kiskorú gyermeket nevelnek most otthon
Az Egyesült Nemzetek Szervezete (ENSZ) 1989-ben népesedési világnapnak nyilvánította július 11-ét annak emlékére, hogy a Föld lakossága akkor érte el az ötmilliárdot. Azóta azonban már hatmilliárdnál is többen vagyunk. Eközben Európában egyre kevesebb a sokgyermekes család.
Csaknem 100 milliárd forint fejlesztésekre
Augusztus végéig kell benyújtani a terveket a Kormány számára
A Pest megyei települések, illetve a megyei önkormányzat nagyot álmodott, s az elképzelések szerint akár ezermilliárd forintos fejlesztés is megvalósulhatna a térségben, – legalábbis ennyi ötlet, terv, javaslat született az elmúlt időszakban a települések részéről.
Újabb ügyek intézhetőek ősztől a megyei kormányablakoknál
Több mint száz új ügyet lehet intézni szeptember 1-jétől az ország eddig átadott 260 és Pest megye 21 kormányablakában. Kibővül a tevékenységi kör többek között a hatósági erkölcsi bizonyítvány kiállítása iránti kérelemmel és a fogyatékossági támogatást, vakok személyi járadékát érintő körülmények megváltozásának bejelentésével, vagy a telepengedély kiadási kérelemmel.
Agrárfejlesztések a versenyképességért
Fő cél a vidék fejlesztése és a fiatalok helyben tartása.
A hazai agrárgazdaság számára rendelkezésre álló fejlesztési források felhasználásával Magyarországon olyan agrár-vidékfejlesztés valósulhat meg a 2014-2020 közötti ciklusban, amely a nagybirtokok helyett a kis és közepes családi gazdaságok érdekeit szolgálja. A Vidékfejlesztési Program beruházási forrásainak 80 százaléka a kis és közepes gazdaságokhoz érkezik majd az előttünk álló időszakban - jelentette ki Pest Megye Lapjának adott interjúban Kis Miklós Zsolt a Miniszterelnökség agrár-vidékfejlesztésért felelős államtitkára.
Önkéntesen a tiszta környezetért
A Pest Megyei Kormányhivatal a hagyományokhoz híven idén is csatlakozott a TeSzedd!- Önkéntesen a tiszta Magyarországért akcióhoz. A természetes környezet szépségének helyreállításában a kormányhivatal részéről negyven önkéntes vett részt Vácott, a Budakeszi, a Nagykátai és a Szobi Járási Hivatalok munkatársai pedig egyénileg, helyben gyűjtöttek szemetet.
Pilis lett idén a Föld Órája Fővárosa!
Pilis lett idén a Föld Órája Fővárosa!
Cél a versenyképes gazdálkodási feltételek biztosítása
A kamara jól képviseli a tagjait.
A 2013 tavaszán megalakult Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) legfontosabb feladata a hazai agrár- és élelmiszerszektor erősítése, érdekeinek érvényesítése, a magyar élelmiszerek versenyképességének növelése, továbbá a tanácsadás, valamint a gyors, pontos és megbízható információk eljuttatása a gazdálkodókhoz.
Interjú Czerván György agrárgazdaságért felelős államtitkárral
Pest megye sokszínű természeti adottságokkal rendelkezik.
Pest megye hazánk egyik legváltozatosabb természeti adottságokkal jellemezhető mezőgazdasági vidéke. Többek között országos jelentőségű bogyótermesztő tájegység a Börzsöny, számottevő gyümölcsültetvény és zöldségtermelés található a megyében, és a Budapesttől délre és délkeletre eső Duna menti síkságon és Duna−Tisza közi síkvidéken kiváló minőségű szántóterületek találhatóak.