Új kültéri sportparkkal gazdagodott Üllő. A Pest megyei településen Szabó Tünde sportért felelős államtitkár avatta fel a Nemzeti Szabadidős-Egészség Sportpark program keretében elkészült létesítményt.
Kategória: Sport - Életmód
Kolozsvári Kinga a Szigetszentmiklós–Tököl SE új csillaga
Néhány éve vesz részt országos versenyeken
A dunaharaszti Kolozsvári Kinga újabb fényes eredménnyel bizonyította, hogy a kick-box egyik legnagyobb hazai reménysége. A még csak 16 éves lány, aki 2015-ben és 2016-ban korosztályában kiérdemelte a Pest megyei Év sportolója címet, idén Szkopjéban megnyerte az Európa-bajnokságot.
Lindwurm Mihályné, Éva néni 105 éves!
Taksonyban Lindwurm Mihályné született Grimm Éva néni október 7-én töltötte be 105. életévét, ami az átlagéletkorhoz képest szinte csodának számít.
Korszerűsítik a vasútvonalat
Sokszor olvashattunk már a Budapest–Kelebia vasútvonal tervezett korszerűsítéséről, amire az itt lakók és az utazók szempontjából is nagy szükség van.
Hét járóbeteg-szakellátó épülhet, illetve újulhat meg
Negyvenmilliárd kórházakra, rendelőkre
Még az idén 25 kórház fejlesztése kezdődhet meg Budapesten és Pest megyében 40 milliárd forintból, miután a kormány a nyáron döntött az Egészséges Budapest Program (EBP) végrehajtásával kapcsolatosan 2017-ben szükséges forrás rendelkezésre bocsátásáról.
Lucz Dóra Eb-arannyal tette le a névjegyét a felnőttek között
„Itthon motiváljuk, húzzuk egymást”
Idén már a felnőttek között nyert Európa-bajnoki aranyérmeket Lucz Dóra, aki Dunakeszin kezdte a kajakozást, jelenleg pedig az Újpesti TE versenyzője. A 22 éves sportoló távlati célja a 2020-as tokiói olimpia.
A szociális ellátórendszer Pest Megyében
A rászorulók segítése kötelesség
A hazai szociális ellátórendszer meglehetősen szerteágazó. Bizonyos ellátások az időskorúakat érintik, mások a megváltozott munkaképességűeket, a fogyatékkal élőket, megint mások a gyermeket nevelő nehezebb sorsú családokat.
VELKEY ÁDÁM HÉT ÉRMET NYERT A SZERVÁTÜLTETETTEK VILÁGJÁTÉKÁN
A ceglédi sprinter két világcsúcsot futott
Összesen hét érmet, közte három aranyat nyert Velkey Ádám a XXI. szervátültetettek világjátékán a spanyolországi Malagában, ahol 52 ország mintegy 2300 sportolója indult.
A Dabas férfi kézilabdacsapata az NB I-ben
A fiatal edzővel a bennmaradás a cél
Elkezdődtek a magyarországi vizes világbajnokság versenyei
Rajtunk a világ szeme
Július 14-én nagyszabású, minden tekintetben lenyűgöző nyitóünnepséggel vette kezdetét a FINA 2017-es világbajnoksága. A főváros szívében, a Dunán felállított színpadokon több mint ötszáz közreműködő részvételével megtartott látványos show méltó kezdete volt minden idők legrangosabb, hazánkban megrendezett sporteseményének.
Bővült a megyei értéktár
A Megyei Értéktár Bizottság felvette „A magyar kardvívás eredményei” pályázatot a megyei értéktárba, egyúttal döntött arról, hogy felterjeszti a Magyar Értéktárba is.
Pest megyén is áthalad a Mária Maraton
Európa egyedülálló eseménye kerül megrendezésre a Mária Úton: ultramaratonisták futják végig a Mariazelltől Csíksomlyóig tartó több mint 1300 kilométert. Az eseményhez különböző indulási időpontokkal túrakerékpárosok is csatlakoznak, akik szintén végigtekernek a kijelölt útszakaszon.